2012. július 20., péntek

Hagyományos és levendulás sárgabarack lekvár

Kaptam közel 7 kg sárgabarackot és mivel pont elfogyott a tavaly eltett lekvárkészletünk, így adta magát a feladat. :)
Mielőtt bárki szólna, igen, tudom, hogy manapság kapható már mindenféle zseléfix és társai, de szerintem a házi lekvárfőzésnek éppen az a lényege, hogy nincs benne más a gyümölcsön és a cukron kívül. Én legalábbis ezért főzök lekvárt. :)

A recept innentől kezdve végtelenül egyszerű, a barackot megmostam, (a héját rajta hagytam) felkockáztam és ráöntöttem 2 kg cukrot. Így hagytam egy éjszakára, majd másnap feltettem főni. Amikor már jó sok leve volt, akkor kanállal szedtem le belőle, ezt iszogatjuk most sárgabarack szörp gyanánt. :) (Hűtőbe téve elég sokáig eláll.) Picit rásegítettem egy botmixerrel, majd amikor már szép sűrű lett a lekvár, késznek nyilvánítottam. Jól kimosott, majd kifőzött üvegekbe mertem, majd pár percre fejre állítottam őket, végül a teljes kihűlésig száraz dunsztban pihentek.




Az idei újítás az volt, hogy a fele mennyiségbe Zsuzsa ötlete és útmutatása alapján levendula is került, így született meg a levendulás sárgabarack lekvár kombináció, ami valami csoda. :) Már az illata is isteni, az íze pedig leírhatatlan. (Körülbelül 2-3 teáskanálnyi, gyógynövény minőségű szárított levendulát tettem a kb. 3 kilónyi sárgabarackhoz.)

Levendula rajongóknak érdemes kipróbálni! :)



2012. július 13., péntek

Töltött cukkini


Rákóczi Feri receptjét hoztam a Morning Showból,  az eredeti szöveggel, mert csak ezt elolvasni is élmény! :)

"Embertelen meleg lesz a hétvégén, ráadásul a meteorológusok is ezt mondják, nemcsak Balázs. :) Ilyenkor sok zöldség, gyümölcs a menő, de azért nem lehet mindenki vegáááááás!!!! Persze, lehet hús nélkül is csinálni, egy csomó zöldséggel, vagy rizzsel, vagy akármivel, de úgy semmi értelme. :) Ja, a profik előveszik a grillezőt és arra dobálják fel szexin és korszerűen a megtöltött cukkiniit!!! Istenkirálycsászár lesz. :)

Mielőtt bármihez kezdenénk, vételezünk egy palack 2011-es Sillert Ráspi Úr pincészetéből. Az újrakezdő rekreációs tornászok nyomhatják rozéval is! Na jó, vegyünk kettőt, hátha átjön valami haverunk. :)

Hozzávalók:

2-3 zsenge cukkini
50 dkg darált hús (nálam most pulyka lett, de jöhet csirke, az ínyenceknek meg marha)
3 gerezd fokhagyma aprózva
1 fej vöröshagyma apróra vágva
15 szem olajbogyó
5 szál újhagyma
2 dl főzőtejszín
2 ág kakukkfű
4 szál rozmaring
1 csokor petrezselyem
3 szép paradicsom
15 dkg parmezán vagy Grana Padano sajt
só-bors-olaj

Akkor kezdjük is: az nyilván alapvetés, hogy megkóstoljuk Ráspi Úr Sillerét. :) Innen már fáklyásmenet a főzés, ketté metszed hosszában a cukkinit és a belsejét kivájod. Erre karalábévájót ajánlanak a menők, érdekes dolog, hogy nekem kiskanállal is kijött :)))) Úgy csináld, hogy 4 mm hús azért maradjon, majd kend be az olajjal a zöldséget, sózni, borsozni lehet!

Forró olajba dobálod a hagymát, fokhagymát, majd ha megdinsztelődött, akkor a husit is. Keverget, megvárja, amíg kifehéredik, kortyol. Jöhet rá só, bors és az aprózott kakukkfű. Beugranak a serpenyőbe az olajbogyódarabkák, a kikapart cukkinibelső és a centis darabokra vágott újhagyma is. Kis párolás után bele a tejszín, de ne egyszerre az egészet, csak annyi kell, amennyit szépen felvesz, de nem lesz nagyon folyós az állaga. 3 perc és kész is!

A masszát betöltöd a cukkinikbe rárakod a paradicsomkarikákat meg a reszelt sajtot. Egy-egy rozmaring ág a tetejére és mehet a sütőbe! 15-20 perc és kész! Grillen is ez a helyzet, de ott még finomabb lesz!"


A cukkini isteni lett, lesz még ismétlés, az biztos! :) Nálam annyi változás volt, hogy sertéshúsból készült, trappista sajttal és rozmaring nélkül, mert pont addigra adta fel a cserepes rozmaringom, mire kellett volna. Nagy sajnálatomra a bor is kimaradt... :)
A képen még a sütés előtti állapot látható.


2012. április 1., vasárnap

Ferdinánd

Az áprilisi Praktika magazinban találtam ezt a csodát, már első ránézésre elhatároztam, hogy ezt elkészítem. Nem bántam meg. :)

Hozzávalók:

Tészta:  40 dkg liszt, 3 tojássárgája, 4 dkg vaj, 2 dkg élesztő, 2 dl tej, 2 ek. kristálycukor, csipetnyi só.

Töltelék: 10 dkg vaj, 14 dkg kristálycukor, 1 vaníliás cukor

Locsoláshoz: 1 vaníliás cukor, 1-2 evőkanál kristálycukor, 1,5 dl tejszín

Az élesztőt felfuttatom a cukros tejben. A lisztet tálba szitálom, majd a tojássárgájával, sóval, a maradék cukorral és a felfuttatott élesztővel összegyúrom. A felolvasztott vajat hozzácsorgatom és sima, rugalmas tésztává dagasztom.
Jó fél óra alatt a duplájára kelesztem, közben a töltelékhez habosra keverem a jó puha vajat a cukorral.
A megkelt tésztát vékony, nagy téglalap alakúvá nyújtom és megkenem a cukros vajjal.
Ezután felcsavarom és a tekercsből 2 ujjnyi szeleteket vágok.
Kivajazott lábasba (én jénaiba rakosgatom a tekercseket, nem túl szorosan egymás mellé.
Langyos helyen ismét fél órán át pihentetem, majd előmelegített sütőben, 180 fokon 20 percig sütöm.
Közben felforralom a tejszínt a cukorral és a vaníliás cukorral, majd a tejszínnel meglocsolom a tekercseket.
További 12-15 percig sütöm, hogy szépen megpiruljon a teteje.



2012. március 29., csütörtök

Aranygaluska

Drága Pihétől van a recept, egészen pontosan innét. Az Ő forrása pedig TücsökBogár volt. Remélem felsoroltam az összes forrást és nem maradt ki senki. :)
Áldom Őket, hogy életem első aranygaluskáját eszerint készíthettem, ugyanis kaptam érte egy olyan bókot, amit ritkán osztogatnak, egészen pontosan így hangzott: " Ilyen finomra még Anyunak sem sikerül!" :) 

Szóval, a recept:

Hozzávalók:

Tésztához: 
60 dkg liszt, 2,5 dkg élesztő, 3-4 dl tej, 2 db tojás, 6 dkg margarin, 10 dkg cukor, 1 kávékanál só, kicsi rum (én aromát használtam)

Mártogatáshoz:
 10-15 dkg olvasztott margarin

Szóráshoz:
15 dkg darált dió, 15 dkg cukor

Vaníliasodóhoz:
1 liter tej, 1 zacskó főzős, vaniliás pudingpor, 3-4 evőkanál cukor, 1 van.cukor


Elkészítés:

A lisztet a kelesztő tálba teszem, a közepébe mélyedést csinálok, beleteszem a cukrot, rámorzsolom az élesztőt és a tej egy részét ráöntöm (langyosan). 15 perc alatt felfuttatom az élesztőt, majd minden hozzávalót hozzáteszek, és jól összedolgozom a tésztát.
Kb. egy órát kelesztem langyos helyen, majd a tésztából diónyi gombócokat csippentek le, amit egyenként olvasztott margarinba mártogatok.
Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatom lazán a golyócskákat, ha megtelt a tepsi, akkor megszórom a darált dióval és a cukorral, majd folytatom a tepsibe pakolást, míg el nem fogy a tészta. A tetejét ismét megszórom dióval és cukorral, majd letakarva, langyos helyen még fél órát pihentetem.
180-200 fokos sütőben, kb 45 percig sütöm.
Vaníliasodóval tálalom.


2012. február 26., vasárnap

Villámgyors, "rusztikus almatorta"

Egy nagyon régi recept és már jó régen csináltam. Volt itthon egy csomó alma és mielőtt romlásnak indult volna, gyorsan készíteni akartam belőle valamit. Almás pitéhez most nem volt kedvem, így nyert ez az egyszerű, de finom torta. Tényleg nagyon gyorsan össze lehet dobni, az almát tovább tart megpucolni, mint a tésztát kikeverni. :)

Hozzávalók:

3 db tojás, 10 dkg cukor, 10 dkg margarin, 20 dkg liszt, vaníliás cukor, 1 teáskanál sütőpor, 50 dkg megtisztított alma, só, citromhéj.

Elkészítés:

A margarint, a cukrot, a vaníliás cukrot és a tojásokat összekeverjük. A liszthez hozzákeverjük a sót és a sütőport, majd a masszához adjuk. A meghámozott, felszeletelt almát és a reszelt citromhéjat is belekeverjük, majd sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük.
Kb. 40 percig sütjük.
Lehet turbósítani egy kis fahéjjal is.


2012. február 23., csütörtök

Csirketorta, avagy hagymás-csirkés pite

Anyutól kaptam egy TV Paprika Magazint, amiben ezt a receptet találtam. Azonnal megmozgatta a fantáziámat, így tegnap, kisebb változtatásokkal el is készítettem.

Hozzávalók:

30 dkg csirkemell filé (nem mértem le, de szerintem az enyém több volt, egy egész csirkemellet filéztem ki hozzá, gondolván, mi baj lehet?)
étolaj, 4 dkg margarin, 1 lila hagyma, 3 gerezd fokhagyma, bazsalikom, 3,5 dkg liszt, 5 dl tej, őrölt bors, só.

A tésztához:
30 dkg liszt, 8 dkg reszelt sajt, 15 dkg hideg margarin, 1 kiskanál só, 1 tojás, 1 evőkanál hideg tej, + 1 tojás a torta tetejének megkenéséhez.

A tésztához a lisztet, a sajtot, a sót, a margarint összemorzsoljuk. Hozzáadjuk a tojást és a tejet, majd tésztává gyúrjuk. Fóliába csomagolva fél órára a hűtőbe tesszük.

Az apróra vágott csirkemellet forró olajban 4-5 perc alatt megpirítjuk, majd a serpenyőből kivéve melegen tartjuk. A margarint a serpenyőbe tesszük, hozzáadjuk a hagymát, a zúzott fokhagymát, a bazsalikomot és 7-8 percig pároljuk.
Ezután hozzáadjuk a lisztet, jól elkeverjük, majd hozzáöntjük a tejet, sózzuk, borsozzuk, és besűrítjük (összeforraljuk). A tűzről levéve hozzáadjuk a csirkét, majd hagyjuk kihűlni.

A tésztát kétfelé osztjuk, két sütőpapír között kb. 3 mm vastagságúra nyújtjuk, majd az egyik felével kibélelünk egy 26 cm átmérőjű kivajazott tortaformát.
Rákanalazzuk a csirkés keveréket, majd a tészta másik felével lefedjük, kicsit megszúrkáljuk. Megkenjük tojással és előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 35-40 perc alatt aranybarnára sütjük.




Margarinon párolt mexikói zöldségkeverékkel és rizzsel tálaltam, nagyon finom lett. :)



A változtatások:
az eredeti recept póréhagymát írt a lila hagyma helyett, illetve eredetileg 2 evőkanál szárított kakukkfű kellett volna bele, de szégyen ide, szégyen oda, sosem használtam még kakukkfüvet, nincs is itthon, így rögtönöztem. Nagyon finom lett bazsalikommal is, de mardos a kíváncsiság ezek után, és tuti veszek kakukkfüvet, ha látok valahol és elkészítem majd az eredeti verziót is.

Kipróbáltam a kakukkfüves verziót, nekem (és többeknek is) ízlett, viszont a 2 evőkanál kakukkfű szerintem túl sok bele, max. 1 kanál bőven elég. Férjemnek viszont a bazsalikomos verzió jobban tetszett, így valószínű, úgy kerül majd legközelebb az asztalra. :)