A recept szintén nosaltyról való, itt található.
Nagyon finom, hihetetlenül könnyű, az egész adagot meg lehetne enni egyszerre. :)
Mi csoki,- és áfonya öntettel ettük, de csak úgy magában is nagyon jó íze van.
Fényképet megint nem hoztam, pedig most akartam, szépen be is "állítottam" a pudingot a fotózáshoz, öntettel, mindennel, csak mire visszaértem a fényképezővel ( kicsit tovább tartott, mert töltőn voltak az elemek, még azokat is bele kellett pakolni), addigra a kicsi fiam szerzett magának egy kanalat és már a felét megette. :)
Én meg nagyon örültem neki, hogy végre valamit jóízűen eszik, mert már megint nagyon rossz evő lett. Így ennyit a fényképről, de szerintem hamarosan pótolom, mert biztosan csinálok még belőle. :)
Hozzávalók: 1 liter tej, 10 dkg búzadara, 10 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 3 tojás.
A tojásokat kettéválasztom, a fehérjét pici sóval kemény habbá verem. 9 dl tejet felteszek a gázra melegedni.
A sárgáját kikeverem a cukorral és a vaníliáscukorral, majd 1 dl tejet hozzáöntök, jól összekeverem vele.
A maradék tejet felforraljuk, ha forr, hozzáadjuk a búzadarát, újraforrásig folyamatosan keverjük, majd óvatosan hozzáöntjük a tojásos keveréket, jól elkeverjük vele, majd levesszük a tűzről.
Gyorsan és óvatosan hozzákeverjük és beledolgozzuk a tojásfehérjét is.
Kis tálkákba adagoljuk a pudingot és kihűtjük.
Jó étvágyat hozzá!
2011. május 9., hétfő
Francia reggeli muffin
Mostanában szinte csak a No salty oldaláról próbálgatom a recepteket és a legtöbb jól is sikerül, sok jó ötlet és finomság van ott.
A "szerzői jogok" miatt beteszem mindig az eredeti linket is, de a biztonság kedvéért leírom ide is a receptet, hátha közben törlik a nosaltyról. Na meg elég gyakran változtatok is rajta egy picikét, ide már úgy kerül be. :)
Szóval ez a francia muffin az egyik legegyszerűbb és legfinomabb muffin, amit eddig ettem. Jana is bevágott belőle négyet, ami tőle nagy teljesítmény.
Kis változtatást itt is becsempésztem, tettem bele pár csepp rum aromát és nagyon-nagyon finom lett tőle!
Hozzávalók:
25 dkg liszt, 15 dkg porcukor, 10 dkg margarin, 2 dl tej, 1 tojás, 2 teáskanál sütőpor, só, kevés rum aroma, a tetejére fahéjas porcukor
A sütőt előmelegítem 180 fokra, muffinsütőt kibélelem.
A margarint habosra keverem a cukorral és a tojással, egy másik edényben összekeverem a lisztet a sütőporral és a kevés sóval.
Ha már szép habos a margarinos rész, akkor beleteszem a rum aromát, majd a tejjel felváltva hozzákeverem a sütőporos lisztet is.
Megtöltöm a sütőformákat (kb. 2/3-ig), majd kb 20-25 percig sütöm. Ha megsült, a tetejére fahéjas cukrot szórok.
Fényképet legközelebb hozok, mert egy kicsit elszúrtam a dolgot és nem fényképeztem. :)
( Megszokásból süti üzemmódban sütöttem, ami légkeveréses. Ennek az lett az eredménye, hogy a szépen feljött muffinokat oldalra "elfújta" a ventillátor és kicsit féloldalasak lettek. :O )
Az eredeti recept itt található.

2011. április 12., kedd
Túrós kókuszgolyó
A No salty oldalán bukkantam rá erre a receptre és gyorsan el is készítettem.
Imádom a kókuszos sütiket, van egy szuper Raffaello receptem is, ami sajnos elég drága hozzávalókból készül, így csak ritkán készítjük el.
Gondoltam egy próbát ez is megér, hát nagyon finom lett, nagyon gyorsan elkészül, így azt hiszem sűrűn is fogunk belőle enni. :)
Az eredeti recept itt van: http://www.nosalty.hu/turos_kokuszgolyo_recept_5362
Köszönet érte ezúton is!:)
Én egy picit változtattam rajta, nekem kicsit több kókuszt is felvett, a közepébe pedig mandulát illetve mazsolát tettem.
Hozzávalók:
25 dkg túró
20 dkg kókuszreszelék (ebből kell kivenni a hempergetéshez)
20 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
reszelt citromhéj (én ezt kihagytam, mert éppen nem volt itthon)
mazsola, mandula
Ha héjas mandulánk van, akkor forró vízbe beledobom egy kis időre, kiveszem és simán ki lehet bújtatni a héjából a mandulát.
A hozzávalókat összegyúrjuk, a túrótól függően lehet, hogy kell még egy pici kókuszreszelék, ezt úgyis látjuk. Golyókat formázunk belőle, a közepébe mandulát vagy mazsolát dugunk és meghempergetjük a kókuszreszelékben.
Jól behűtve kínáljuk.
4 golyócskát eldugtam a fagyasztóba, kipróbálni, hogy változik-e az íze. 1-2 hét múlva megnézem, ha nincs változás, akkor jó ötlet lehet előre elkészíteni, lefagyasztani és így bármikor előkapható, vagy egy nagyobb ünnep alkalmával nem kell mindent két nap alatt elkészíteni.
Kiszedtem a golyókat a fagyóból kb. 3-4 hét után és nagyon finom maradt. Ha nagyon szőrszálhasogató akarok lenni, akkor talán annyi a különbség, hogy a külsején lévő kókusz nem olyan friss, ropogós, de erre is megtaláltuk a tanyás lányokkal a megoldást: kókuszpanír nélkül kell lefagyasztani és kiolvasztás után frissen hempergetni. Még így is megspórolunk egy kis időt és az ízén így tutira nem lehet észrevenni a fagyasztást.

2011. április 7., csütörtök
Tárkonyos raguleves
Nagyon finom és gyors leves, szintén nagy kedvenc nálunk.
Csirkemellből szoktam készíteni, szerintem azzal a legfinomabb.
Egy vöröshagymát és a husit is kis kockákra vágom, a hagymát kevés olajon megdinsztelem, beleteszem a húst, fehéredésig pirítom.
Közben a sárgarépát, fehérgyökeret megpucolom, felkarikázom és borsóval, egy kis szeletelt gombával együtt hozzáadom a húshoz.
Sózom, borsozom, adok hozzá egy kis tárkonyt, majd egy picit hagyom párolódni.
Egy kis liszttel megszórom, felengedem vízzel és 2 dl tejszínnel (végszükség esetén tejjel is jó), majd lassú tűzön, gyakran kevergetve puhára főzöm.
Szükség szerint mehet még bele plusz só és tárkony.
Kevés citromlével lehet picit savanyítani, nagyon finom lesz tőle a leves.
Egy tojásból és búzadarából galuskát készítek, kávéskanállal a levesbe szaggatom és megfőzöm.
Jó melegen tálalom.

2011. április 1., péntek
Tükörtojásos rakott krumpli
Az ötlet és az alaprecept No salty oldaláról származik, én egy kicsit változtattam rajta, a mi ízlésünk szerint. :)
Az ételízesítőt kihagytam, azt gondoltam, anélkül is finomnak kell lennie, így is lett.
A másik fontos változtatás, hogy én tettem bele jó sok tejfölt is (3 kis pohárral), mert nálunk ami úgy kezdődik, hogy rakott, az csak tejfölös lehet!
Nagyon finom lett a végeredmény, nekem sokkal jobban ízlik, mint a hagyományos rakott krumpli, arról nem is beszélve, hogy szerintem egyszerűbb és gyorsabb is, szóval szerintem ezentúl ez a változat lesz a nyerő. :)
Hozzávalók:
8-10 db burgonya, 3 kis pohár tejföl, 1 csomag (20 dkg) szeletelt füstölt bacon, 12 db tojás, sajt.
A krumplit héjában megfőztem, megpucoltam, felszeleteltem.
A tepsi aljára egy pici olajat folyattam, majd egy rétegben leraktam a krumpli szeleteket, ezt sóztam, majd erre jött a tejföl, bacon szalonna.
A szalonnák tetejére ráütöttem 6 db tojást ( mintha tükörtojást sütnék), sóztam, majd erre került a sajt. (elvileg reszelt sajt, de nekem csak lapka sajt volt itthon, így azzal készült)
Utána még egyszer megismételtem a folyamatot, tehát krumpli, só, tejföl, bacon, ismét 6 db tojás, só, és ment a sütőbe.
Addig sütöttem, míg a tetején a tojás meg nem sült, ekkor tettem még rá egy kis sajtot, ezt már csak ráolvasztottam és készen is van a rakott krumpli.
Sajnos a tetejére sem tudtam reszelt sajtot tenni, a lapka sajtból szórtam rá kis csíkokat, reszelttel biztosan szebb lett volna, de ízben így is nagyon finom lett.

2011. március 30., szerda
Tojáskrém
A "kenyeres autótól" vettem két ínycsiklandozó bagettet, friss tojáskrémmel és retekkel isteni vacsora lett belőle! :)
Maradt még, azt hiszem, holnap reggelire kipróbáljuk pirítóssal is! :)

|
2011. március 2., szerda
Bonnie féle fahéjas almával töltött amerikai palacsinta
Kedves ismerősöm, Bonnie oldaláról származik a recept és az ötlet is, én annyit változtattam rajta, hogy egy pici cukrot tettem még a tésztába.
Az almát meghámozom, lereszelem, cukorral, fahéjjal ízesítem.
2 tojás fehérjét kemény habbá verem, majd egy másik tálban 12 dkg lisztet, késhegynyi sütőport, kb egy evőkanál cukrot, 1,5 dl tejet és a 2 tojás sárgáját robotgéppel csomómentesre összekeverek, majd óvatosan hozzákeverem a kemény tojásfehérjét is.
A masszából a palacsintasütőbe teszek néhány kanállal. (Én a hagyományos palacsintánál kisebbeket csináltam)
A közepébe a fahéjas almából is kanalazok, majd arra még teszek egy kis tésztát, vagy húzok rá oldalról.
Mindkét oldalán megsütöm.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)